Insumed babák

A meddőség hátterében a funkcionális okok között a PCOS jelentős arányban, 40 – 45%-ban fordul elő. PCOS-val küzdő nőbetegek kb. 50-80 %-ánál van jelen valamilyen fokú inzulinrezisztencia, ami sajnos igen magas arány. A PCOS kezelésben obesitas esetén a testsúly redukció alapvető fontosságú. 10% testsúly csökkenés már jelentős javulást hozhat. Ennek eléréséhez az Insumed orvosi diétaterápia program hatékony segítséget nyújthat.

Katica Insumed Babák

Katica

Nagyon köszönöm a kedves szavakat amiket Katától kaptam, és hogy nyilvánosságra hozhattam.

💗 Boldoggá tesz, hogy olyan pároknak is segíthetek az álmuk megvalósításában, akik nehézségekre ütköztek a gyerekvállalás során. Ilyenkor mindig nagyon fontos, hogy a test és a lélek egyensúlysúlyba kerüljön mert ez mind szükséges a sikerhez.

A képek magukért beszélnek, ilyenkor mindig elérzékenyülök amikor látom ezt a boldogságot rajtuk, mert ez maga a csoda.

"Egy nehéz helyzetben kerestem meg Dr.Popovics Szvetlanát amiből nem láttam kiutat. Testi tünetekkel, a lelki problémán túlmenűen, ami előidézhette ezt a rossz egészségi állapotot, a padlón voltam. A férjemmel akkor már egy ideje próbálkoztunk a babával, addig sikertelenül (gondolatban kicsit el is engedtem a dolgot, nekünk ez biztosan több idő lesz, másoknak se jön egyből).
Az első alkalom után úgy éreztem magam, mint aki levegőért kapkod és ráadták az oxigénmaszkot, újra tudtam nyugodtan lélegezni. Kiderült, hogy a trauma, amit a jelenben átélünk egy kiskori vigasztalan helyzetbe is visszaránthat minket és bizony segítség nélkül ott is ragadhatunk.
Egy hónap múlva találkoztunk megint Szvetlánával, magam se hittem, de megmarkoltam a kezeit és néztem rá, hogy nem tudom mit csinált velem pontosan, de 1 hete pozitív lett a terhességi tesztem. Még orvosnál sem voltam, alig mondtam el valakinek, még akkor annyira friss volt a dolog. De számomra ez maga a csoda.
Mint később kiderült, az első alkalom és a fogantatás időpontja ugyanarra a hétvégére tehető.
Mérhetetlen hálával tartozom, hiszen ez olyan dolog, amire magamtól nem találtam megoldást, amin gyógyszerek nem segítenek.
Köszönjük, bár ide talán ez a szó kevés."
Katica

 
Jónyer-család

Jónyer-család

“Kedves Dr. Nő! A várandósságom 18. hetében jelentkeznék és itt ragadnám meg az alkalmat, hogy bemutassam Jónyer Boglárkát, a mi kis angyalkánkat. Mert valóban egy Isteni csoda ami velünk történt. Hálásan köszönjük mindketten férjemmel a segítséget, minden téren. De azt gondolom a lelki támasz, a rossz gondolatok felszakítása nagyon sokat segített. A baba makk egészséges, korának megfelelő méretekkel rendelkezik, és eddig kislánynak tűnik, persze teljesen biztosak csak akkor lehetünk, ha már megszületik. De akár mi is lesz a neme nem számít, csak hogy semmi baja ne legyen. Egyelőre szeptember 29.-re vagyok kiírva, de ez úgyis változni fog. Ígérem még jelentkezünk!”

újdonsült jónyer-család

“Üdvözlöm Dr. Nő! Egy hete felfordult az életünk. Megszületett a kislányunk! Hát ő lenne az😍. Teljesen egészséges kislány, Jónyer Boglárka😊. Még egyszer hálásan köszönünk mindent! Fogok jelentkezni😊 Üdvözlettel: Az újdonsült Jónyer CSALÁD 😊“

 
Tóth Emőke Veronika

Tóth Emőke Veronika

“Szeretnénk megköszönni mindent amit értünk tett, ez az életmód csodálatos változást hozott az életünkbe, nagyon rövid idő alatt! Ketten valóban sokkal könnyebb volt belevágni, a kg-ok pedig szinte olvadtak! Részben az Insumednek is köszönhetem, hogy a pajzsmirigyem a normál tartományban van, ennek köszönhetően pedig új taggal bővül a családunk :) Igyekszem a várandóság alatt is tartani a megfelelő étrendet, néha azért van bűnözés :) Mér nagyon várom, hogy a szülés után, amint lehet újra belevágjak! Nagyon szépen köszönjük a sok segítséget, támogatást!“

Tóth Emőke Veronika

“Jó napot Dr. Nő!! Lejelentkeznénk mi is! Tegnap 10:42 perckor 3750 grammal és 56 cm-rel megszületett a kislányunk! Köszönjük a sok segítséget és remélem mihamarabb újra találkozunk!”

 
Pázmándi Anita

Pázmándi Anita

“Drága Doktornő! Nagyon köszönöm a sok támogatást és törődést, amit a konzultációk során öntől kaptam. Köszönöm a sok jó tanácsot és iránymutatást, mert ezzel elértem a régóta dédelgetett álmomat, nem csak lefogytam de kismama is lettem! :) Nagyon szépen köszönöm! :)“

 
Ráczné Repák Éva Nikoletta

Ráczné Repák Éva Nikoletta

“Kedves Doktornő! 🙂 Megszületett a kisfiam, Dominik 3910g és 52cm! A segítségét soha nem fogom tudni meghálálni! 💝“

 
Zsidai Viktória

Zsidai Viktória

“Utólag is köszönöm Doktornő emberségét és motiválást. E nélkül nem sikerült volna fogynom 15kg-ot és nem sikerült volna, hogy megvalósuljon a lenagyobb álmom. Most édesanya vagyok és igazi család lettünk a szerelmemmel.“

 
 
Varga Zsuzsa Varga Zsuzsa

Varga Zsuzsa

“Sikerült! Több év próbálkozás után az Insumed segítségével nem csak fogytam, de kismama is lettem :) Köszönöm szépen! 💝“

 
Cziránku Betti

Cziránku Betti

"Körülbelül egy évig próbálkoztunk a gyerekvállalással, sajnos inzulinrezisztenciát és pajzsmirigy-alulműködést diagnosztizáltak nálam. Hiába sportoltam hetente többször és vigyáztam az étkezésemre, csak nehezen szabadultam meg a kilóktól amik aztán könnyen visszajöttek. Akkor fordultam segítségért barátnőmhöz, Dr. Popovics Szvetlanához. Három hónapig alkalmaztam az Insumed diétaterápiát, jelenleg 18 hetes boldog kismama vagyok!"

 
Braun Bettina

Braun Bettina

"Kevés eséllyel, mégis sikerült! Nagyon boldog vagyok, hogy 2 hónap insumed diétaterápia segítségével 14 kg-ot leadtam, és kismama lettem!"

 
Nagy Zsuzsa

Nagy Zsuzsa

"Az igazi nyertes én vagyok, én nyertem a legcsodálatosabb dolgot Veled és az Insumeddel! ;)"